cica imádók klubja

Szeretettel köszöntelek a cica imádók klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 164 fő
  • Képek - 362 db
  • Videók - 81 db
  • Blogbejegyzések - 60 db
  • Fórumtémák - 5 db
  • Linkek - 7 db

Üdvözlettel,

cica imádók klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a cica imádók klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 164 fő
  • Képek - 362 db
  • Videók - 81 db
  • Blogbejegyzések - 60 db
  • Fórumtémák - 5 db
  • Linkek - 7 db

Üdvözlettel,

cica imádók klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a cica imádók klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 164 fő
  • Képek - 362 db
  • Videók - 81 db
  • Blogbejegyzések - 60 db
  • Fórumtémák - 5 db
  • Linkek - 7 db

Üdvözlettel,

cica imádók klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a cica imádók klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 164 fő
  • Képek - 362 db
  • Videók - 81 db
  • Blogbejegyzések - 60 db
  • Fórumtémák - 5 db
  • Linkek - 7 db

Üdvözlettel,

cica imádók klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

  •  

Vezetőváltás

N_noclubleader

Ennek a közösségnek jelenleg nincs vezetője, de minden tartalom, funkció továbbra is elérhető.

1393784171295

Mincsi vagyok kérlek szavazzatok rám :) https://www.facebook. com/macskasagokboltja/photos/a. 1069389329782177.1073741842. 668714493182998/1069389636448813/? type=3&theater miau puszi

Régebbi hírek

Ezen a képen kívül még 81 videót, 360 képet, 54 blogbejegyzést találsz a közösségben. Jó böngészést!

MACSKANAPTÁR – November Mesterséges lélegeztetés - Szívmasszázs ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ http://soundgraph.lapunk.hu/? modul=oldal&tartalom=1185112

Ezen a blogbejegyzésen kívül még 81 videót, 360 képet, 51 blogbejegyzést találsz a közösségben. Jó böngészést!

546969_526289844_small

MACSKANAPTÁR – November

Kápolnási András

MACSKANAPTÁR – November Mesterséges lélegeztetés - Szívmasszázs ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ...

2 éve, Szólj hozzá

23315829_33d9eb1edecc10bc97ec0d37f789b2b3_l

MACSKANAPTÁR – Október

Kápolnási András

2 éve, Szólj hozzá

23198641_bdad5d4ad5d2a0141dcc83be4ed3e758_m

MACSKANAPTÁR – Szeptember

Kápolnási András

2 éve, Szólj hozzá

Bölcs mondások, macskákról

Jó család

„Az a macska, aki jó családba kerül, megszokja, hogy beszélnek hozzá.”
L. Cooper

A MACSKÁK

Részletek a nagy Brehm Állatvilágból

 

1. család: Macska-félék (Felidae)


3. alcsalád Kismacska-formák (Felinae)


A házi macska (Felis catus L.)


Házi macska.

Házi macska.

A mi házi macskánk, mostani tudományos nevén Felis catus L. A házi macska leszármazásának kérdését kivált Gaillard, Keller Ottó és Nehring vizsgálatai világították meg. Ezeknek a kutatásoknak eredményeit Hilzheimer a következőkben foglalta össze („Zool. Ann.” 1912.). A régi egyiptomiak Bast nevű istennőjének eredetileg a nőstény oroszlán volt szentelt állatja. Később, az 5. és 6. dinasztia idején azonban ezt a mindenkép nehézkesen kezelhető és veszedelmes állatot a núbiai macskával kezdték helyettesíteni, főként azon az alapon, mert hiszen ez a macskafaj mintegy a nőoroszlán kisebbített másának volt tekinthető. Ettől az időtől és így lett tehát a núbiai macska Bast istennő szent állata, s mint ilyen jutott ahhoz a megtiszteltetéshez, hogy mumifikálták. De amint a Bubasztiszból, Sztabl-Antarból s egyebünnen ismeretessé vált legrégibb macska-múmiák bizonyítják, a núbiai macskát akkor még nem szelidítették volt meg, illetőleg fogságban nem tenyésztették. Legalább is semmi nyomát sem találjuk az akkori példányokon a domesztikációnak. A szelidítésnek bizonyítható nyomaira csak a 12. vagy 13. dinasztia idejéből való múmiákon akadunk. 

Nevezetes, hogy ebben a korban még sem fehér, sem fekete színű macska nem volt. Gaillard azt állapította meg, hogy a háziállattá lett núbiai macskának az arcorra megrövidült; ez pedig kétségtelen bélyege a domesztikációnak, amint ezt más háziállat esetében is sikerült kimutatni.

Itt azt is megemlíthetjük, hogy – jóllehet csak jóval kisebb számban, de mégis – akadt az egyiptomi macska-múmiák közt más macskafaj is, pl. a mocsári hiúz s a szervál. De itt is hangsúlyoznunk kell, hogy ez utóbbi állatok ha szelídek lehettek is, de semmi esetre sem voltak az egyiptomiak házi állatai.

Valóban föltűnőnek kell mondanunk azt a tényt, hogy az Egyiptomban házi állattá lett macska aránylag csak nagyon későn terjedt el a szomszédos népeknél. Azt ugyan nem tekinthetjük lehetetlennek, hogy megfelelő alkalom esetén egy-egy házi macska példány már jó régi időben is külföldre jutott. Keller Konrád úgy véli pl., hogy Krétában már 2000 körül Kr. e. Keller Ottó szerint pedig Itáliában legalább az V. században Kr. e. kimutatható a házi macska első megjelenése; de annyi mégis bizonyos, hogy ezek az „első fecskék” még nem jelentették a házi macskának szélesebb körű elterjedését Európában. S ámbár egyes kiválóbb utazók (Herodot), vagy egyébként sokat olvasott, kiváló emberek (Cicero) már a Kr. e. utolsó századokban is tudomást szereztek erről az állatról, mégis csak a Kr. u. I. század görög és római íróinak műveiből tűnik ki, hogy a házi macska mindinkább ismertté válik. Plutarchos az első író, aki állatunkat házi állatnak mondja, még pedig a menyéttel egyetemben, amiből viszont az tűnik ki, hogy abban az időben sem volt még általános a macska elterjedése s még nem szorította teljesen háttérbe a menyétet.

Európában való elterjedésének kezdete tehát a Kr. u. I. századra esik. Bizonyos azonban, hogy a század végén is annyira értékelték a házi macskát, hogy még a törvény is gondjaiba vette. Így pl. a walesi Hovel Dha törvénygyüjteményben a macska értéke szabatosan meg van határozva, sőt még az is föl van tüntetve, hogy a vevő milyen követelményeket támaszthat a macska tulajdonságait illetőleg.

Úgy látszik, hogy Németországban még a VIII. században sem ismerték, sőt még a XIV. században is szerfölött ritka lehetett, mert ha egy-egy major gazdát cserélt, az átadásra kötelezett állatok sorában a macskának is szerepelnie kellett.

Szinte természetes dolog legelső sorban is arra gondolnunk, hogy az európai házi macskának a mi vadmacskánk az őse; ezzel szemben kétségtelenül úgy áll a dolog, hogy mindenesetre a núbiai macskától származik.

A legföltűnőbb bélyegek közül való a farok hossza és vége felé való elvékonyodása, valamint a núbiai macskáéval azonos talp-foltja. 

 

Ázsiába, vagy legalább is Szíriába körülbelül abban az időtájban jutott el Egyiptomból a házi macska, mint Európába, de úgy látszik, azon a földrészen gyorsabban terjedt el, mint nálunk, mert a Kr. u. VI. században már Kínában is ismerték. De miután a többi háziállathoz viszonyítva ott is későn kezdett elterjedni s továbbá minthogy egyetlen régibb indiai irodalmi termék sem említi, arra kell következtetnünk, hogy Ázsia lakói sem az ő vadmacskájuk megszelíditése révén jutottak házi macskához, hanem ők is Egyiptomból kapták.

 

A házi macskát az európai ember máig már az egész földkerekségen elterjesztette. Manapság már csak ott hiányzik a cica, ahol az éghajlat zordonsága számára elviselhetetlen, – mint pl. a magas északon – vagy pedig olyan nomád életet folytató népeknél, amelyeknél nem találhat „meleg otthon”-ra.

 

 Sajátos életmódja és szokásai már régen fölkeltették az emberek figyelmét.

A régi egyiptomiaknak szent állatjuk volt,  kimúlása az egész házat gyászba borította. Megöléséért még abban az esetben is halálbüntetés járt, ha megölése nem volt szándékos. Ez a magyarázata annak, hogy mint sok más egyéb is, ami a pogány népek előtt szent, a keresztényeknél ennek ellentétévé válik. Közép-Európában boszorkányokkal hozták kapcsolatba, részint abban a formában, hogy a boszorkányok macskákká tudnak átváltozni, vagy pedig úgy, hogy a walpurgis-éji boszorkány-zsinaton a macskák is résztvesznek. S általában bizonyos kísértetiességet tulajdonítanak lényének s még ma is sok babonának ez a fölfogás a gyökere.

 

A házi macska nagyon ügyesen kúszik, mozgása  biztos. Még úszni is tud; igaz, hogy jószántából nem igen vág neki a víznek. S hogy a víztől nem irtózik, az is bizonyítja, hogy örömest halászik a vízparton s pompásan ért ahhoz, hogy a partról elérhető kis halakat mancsának egyetlen csapásával megkaparintsa.

Érzékei közül hallása, látása és tapintása kitűnő, viszont szaglása meglehetősen tökéletlen. Tapintásának fontos segédeszköze a bajusza.

 

A macskának sok az ellensége, de éppígy vannak rajongói is, akik alaposan tanulmányozták. A macska lényéhez azonban senki sem férkőzött annyira hozzá és senki sem jellemezte állatunkat olyan mesteri módon, mint Scheitlin, akinek leírását alább adjuk. S bár túlzottan lelkes és magasztaló jellemzésében több olyan részlet van, amelyek az állatlélektan mai álláspontja szerint kifogásolhatók, mégis valósággal vétek volna a klasszikus közleményen a legcsekélyebb változtatás is.

„A macska fejlett képességű állat. Már testének alkata is kiválóságra mutat. A macska takaros kis oroszlán, a tigris kisebbített mása. Minden arányos rajta, egy tagja sem nagy, vagy kicsiny; ezért már a legcsekélyebb rendellenesség is észrevehető rajta. Mindene kerekded; legszebb a fejformája, amit a lehúsolt koponyáján is megláthatunk: egyetlen más állat feje sem szebb. Egész csontváza szép, rendkívüli mozgékonyságra és hullámos, szép mozgásra valló. Mozdulatai nem szögletesek vagy zegzugosak; fordulatai alig észrevehetők. Úgy látszik, mintha egyáltalán nem is lenne csontja, hanem csupán valami könnyű tésztából állana a teste. Lelkitehetsége is kiváló s egészen testéhez illő. Mi rendesen túlságosan szigorúan ítéljük meg a macskát, mert torkosságáért gyülöljük, karmaitól félünk, ellenségét, a kutyát túlbecsüljük s nem szeretjük az ellentéteket, ha nem tudjuk valamely egységben föloldani.

„Vegyük most jól szemre főtulajdonságait. Mindenek előtt ügyessége ötlik szemünkbe. Teste és lelke egyaránt pompás, mintha egy ércből való lenne. Milyen ügyesen fordul meg a levegőben még akkor is, ha csak egy-két lábnyi magasságból esik háttal lefelé. Minő ügyességgel áll meg keskeny párkányokon és vékony faágakon még abban az esetben is, ha erős rázásnak van kitéve! Félig testi, félig lelki sajátsága, hogy a tisztaságot szereti; folyton nyalogatja és tisztogatja magát. Gondja van rá, hogy feje tetejétől farka végéig minden egyes szőrszála tökéletesen rendben legyen. Hogy fején is lesimíthassa és megfésülhesse a szőrét, megnyalogatja talpait s így fésülködik. Még a farka hegyét is szigorúan rendben tartja. Ürülékét elrejti, gödröt ás és ebbe temeti. Meg tudja becsülni a magasságot is s alkalmazkodni tud hozzá s minthogy a magasban való járáshoz szükséges, hogy a szédüléstől mentes legyen, erős idegekkel van megáldva. Nem hiányzik a színek és a hangok iránt való érzéke sem. Az embert ruhájáról is, hangjáról is megismeri. Hogyha hívják, az ajtónak tart; kitűnő terep-emlékezete van s ezt fejleszti is. A szomszédságban minden házat, szobát, pincét, továbbá minden háztetőt, hiút, fáskamrát és szénás-pajtát bekóborol.  Egyenesen megfoghatatlan, miképp talál vissza régi otthonába még akkor is, hogyha zsákba kötve több óra járásnyira vitték el.

„Bármily kedvezőtlen az arány nagyság és erő dolgában a macska és a nagyobb fajta kutyák között, mégis rettenthetlen bátorsággal száll velük szembe. Mihelyt egy kutyát megpillant, jellegzetesen felgörbíti a hátát (macskahát). Szemeiből a harag szikrázik, vagy hirtelen föllobbanó bátorság villámlik, amely az utálat bizonyos nemével párosul. Már messziről kezd köpködni reá, vagy talán el szeretne illanni. Ha találkozásuk szobában történik, az ablakdeszkára vagy a kályhára ugrik föl, esetleg az ajtón át próbál menekülni. De ha kölykei vannak s a kutya közel merészkedik vackához, irtózatosan nekiront, egy lendülettel a fején terem és siralmasan megtépázza az arcát és esetleg belekarmol a szemébe is. Ha a kutya megtámadja, fölemelt mancsokkal és kimeresztett karmokkal várja s nem tágít. Amíg hátfelől nem fenyegeti veszély, nem tart semmitől, mert jobb- s balfelől jövő támadásokkal szemben csapásaival védekezhetik; mancsait kéz gyanánt tudja használni. Öt, sőt még több kutya is megtámadhatja, mégsem tágít. Egyetlen ugrással ugyan átvethetné magát rajtuk, de jól tudja, hogy akkor veszve van, mert a kutya utóléri. Ha a kutya visszavonul, a nélkül, hogy őt megtámadta volna, legtöbbször nyugodtan ülve marad; de ha a kutyák akár tízszer is megismétlik a támadást, mindannyiszor kitartóan védekezik. Ha alkalom nyílik reá, hirtelen valamely magasabb helyre kapaszkodik föl. S amikor fönt biztonságban érzi magát, összekuporodva leül s félig behúnyt szemmel néz le ellenségére, mintha csak azt gondolná, aki kincseit szívébe zárva hordozza, könnyen fitymálhatja az aljas világ üzelmeit. A macska jól tudja, hogy esküdt ellensége sem fára mászni, sem pedig magasra ugrani nem tud. De ha az ember akarja elcsípni, akkor följebb mászik s megugrik; tőle jobban tart. A nyilt mezőn üldözött macska, ha elég erősnek érzi magát, villámgyorsan visszafordul és nekiront a kutyának. Ez rendszerint rémülten futásnak ered. Némely macska veleszületett gyülölettel van eltelve minden kutya iránt s bármelyiket föltétlenül megtámadja, még pedig olyformán, hogy annak fejébe kapaszkodik s karmaival mindig a szemébe vág. Ismerünk olyan macskát is, amelyik sohasem megy a szobába, hanem mindig csak a konyhában tartózkodik. Ilyen aztán nem tűr meg egyetlen kutyát sem a konyhában, ott ő akar úr lenni!

„Bátor természetük hozza magával azt is, hogy egymással is hamarosan összeverekednek. Vele jár ez játékos kedvükkel és pajzánságukkal. Az éjszaka az elemük. Ámbár nappal is megtörténik, hogy a háztetőkön barangolva összemarakodnak, egymást rettenetesen megszabdalják s megesik, hogy tülekedve s egymást el nem bocsátva végiggurulnak a háztetőn s innen lezuhanva még a levegőben is tépik egymást, – s mindezt egy nőstény bírhatásáért – de mindez mégis inkább éjjel történik. Némely kandúr az év bizonyos szakában csaknem minden reggel véres fejjel és alaposan megszabdalt irhával tér haza; akkor egy időre megjuhászkodik s otthon marad. De ez nem tart sokáig. Mihelyt sebei behegednek, megint csak a régi, javíthatatlan bűnös lesz belőle. Különösen a kandúr gyakran megteszi, hogy hetekig elmarad hazulról és szabad folyást enged határtalan szabadságszeretetének. Természetes sokszor már egészen elveszettnek tartják, amikor egyszer csak ismét megjelenik. A nőstény sokkal háziasabb és sokkal jobban ragaszkodik otthonához, mint bármely más állat. Nem mindig a legerősebbek az izgága természetűek, sőt nem is mindig a kandúr a legnagyobb verekedő; vannak igen harcias nőstények is. Ezek kivételt nem ismerve, minden macskába belekötnek, a legerősebb kandúrtól sem félnek, sőt minden módon ingerlik őket. Az ilyen izgágáktól az egész utcasor retteg, mert azon a területen, ameddig tetőről-tetőre eljuthatnak, egyik macska sem érezheti magát biztonságban.

„A macska bátorsága rettenthetlenséggel és találékonysággal párosul. Nem ijeszthetünk rá olyanformán, mint a lóra, vagy a kutyára, hanem határozottan el kell űznünk. Az itt említett két állatfajnak jobb a belátó képessége, a macskának viszont a bátorsága nagyobb. A cicát nem lehet meghökkenteni, bámulatra ragadni. Sokat emlegetik körmönfont ravaszságát, – s ezt jogosan teszik. Néma csöndben, órák hosszat is ott lapul és ólálkodik az egérlyuk mellett; az egér már kiütötte fejét, a cica szeme szikrát hány, – de még mindig uralkodik magán, mint minden ravasz – de a kellő pillanatot nem is szalasztja el.

„Becsületérzés, büszkeség, hiúság nem sok van benne. S ez természetes is, mert a macska nem társaságkedvelő, hanem magányt kereső állat. Diadalainak nem örül, a szégyenkezést nem ismeri. Ha valamiben ludasnak érzi magát, csupán a büntetéstől fél. Ha alaposan lehordják vagy meg is verik, megrázza irháját s néhány perc múlva már szépen vissza sompolyog, mintha semmi sem történt volna. De mégis nagyon hízeleg neki, ha megdícsérik, amikor első vadászzsákmányát, az első egeret behozza a szobába és leteszi a háziak elé. S hogy ezt a dícséretet kellően megértette és jól megjegyezte magának, az is bizonyítja, hogy azontúl minden zsákmányával rendesen beállít, hogy bemutassa ügyességét.

„Hízelgőnek, álnoknak, sőt bosszúállónak mondják; ebben a tekintetben azonban általában nagyon túloznak. Ha valaki megnyeri tetszését, – mert nagyon tud szeretni, de éppúgy gyülölni is – hozzádörgölődzik a fejével és az oldalával az illető fejéhez és oldalához és minden módon hízelegni próbál; reggelenként fölugrik az ágyába s oly szorosan vissimul hozzá, amennyire csak lehet, sőt meg is csókolja. Ám ne bízzunk minden macskában. Sokszor egész váratlanul karmolnak és harapnak. Ilyetén viselkedésüknek azonban legtöbbször az az oka, mert védekezniök kell alattomos kínzóikkal szemben. Igaz, a kutya nem viselkedik így, de hát a kutya jó bolond. Csupán csak azért, mert a macska nem türelmes és nem jámbor, még nincs okunk álnoknak nevezni. Az álnok macska tulajdonképpen csak ritka kivétel s ilyen a kutyák közt is akad, ha mindjárt ritkábban is.

„Szeretkezésük nagyon érdekes. A nőstények fölkeresik és körülülik a kandúrt, amely ilyenkor nekibőszül s mély hangon morog a kör közepén; a nőstények pedig ott nyivákolnak körülötte mindenféle elképzelhető hangon. A hangverseny egyre botrányosabbá válik. Közbe össze-visszapofozzák egymást és éppen a nőstények, amelyek önszántukból jöttek oda, semmikép sem akarják tűrni, hogy a kandúr hozzájuk közeledjék. Holdvilágos éjszakákon nagyobb zenebonát csapnak akármelyik duhaj társaságnál.”

A házi macska évenként rendesen kétszer párzik; először február végén vagy március elején, másodszor június elején. 56 nap múlva 5–6 fiat vet, amelyek vakon jönnek a világra s csak a kilencedik napon nyilik ki a szemük. Az első kölykezés rendesen április végére vagy május elejére esik, a második augusztus elejére. Az anya már előre kiszemel valami jó búvóhelyet, legtöbbször a szénáspadlást (erdélyiesen hiút) vagy használaton kívül helyezett ágyat s ameddig csak teheti, rejtegeti fiait; főleg a kandúr elől, mert ez, ha szerit ejtheti, valóban fölfalja őket.

A kis macska nagyon kedves, takaros állat. Az anya példás gondossággal ügyel fiaira. Még meg sem születnek s már is puha vackot keres számukra s amint valami veszedelmet sejt, azonnal más helyre cipeli őket. E közben oly gyöngéden fogja meg ajkaival a bőrt tarkójukon s oly óvatosan viszi őket, hogy a kis cicák a költöztetést alig veszik tudomásul. A szoptatás ideje alatt csak akkor távozik mellőlük, amikor vagy magának vagy nekik élelmet kell szereznie.

Sok példa van arra, hogy szoptatós macska kutya-, róka-, házi nyúl-, mezei nyúl-, mókus-, patkánykölykeket, sőt egérfiókákat is hajlandó volt szoptatni s föl is nevelte azokat. Jó magam – írja Brehm – gyerek koromban szintén kísérleteztem ebben az irányban s így a dolog valóságáról saját magam is meggyőződést szerezhettem. Egy macskának, amelyet magam neveltem föl, amikor első ízben kölykezett, egy még vak mókuskölyköt tettem alája. A többi kis mókus mind elpusztult volt már, pedig föl akartuk őket nevelni. S a macskában nem csalatkoztam. A kis árvát a legnagyobb gyöngédséggel fogadta az övéi közé, örömest táplálta és melengette s elejétől kezdve igazi anyai szeretettel és odaadással bánt vele. A mókusfiú pompásan nőtt mostoha testvéreivel együtt s mikor ez utóbbiakat már eltávolítottuk, ő maga még mindig mostoha anyjánál maradt. Ettől kezdve a cica-mama még sokkal jobban szerette a kis állatot. Valóban párját ritkító, bensőséges viszony fejlődött ki közöttük. Tökéletesen megértették egymást, a macska a maga módja szerint szólongatta, a mókus pedig morgással felelt. Csakhamar utána futott nevelő anyjának s együtt jártak házban és házon kívül egyaránt. A mókus, természetes ösztönét követve, nagy hirtelen és könnyedén fölkúszott egy fára, a macska pedig nagy csodálkozással pislogott utána, nyilvánvalóan álmélkodva azon, hogyan tehetett szert ez a kis pocok ilyen korán erre az ügyességre s aztán, kissé nehézkesen, ő maga is utána kapaszkodott. A két állat együtt játszadozott s ha a kis mókus egyben-másban kissé ügyetlen volt is, ez nem zavarta meg a gyöngéd viszonyt s a türelmes nevelő anya nem fáradt bele, hogy újra meg újra kezdje a játékot. Később ugyanaz a macska kis házi nyulakat, patkány- és kutyakölykeket is szoptatott és nevelt föl, sőt ivadékai közt is voltak olyanok, amelyek teljesen méltók voltak kitünő anyjukhoz, mert ők is hasonló szeretettel gondoztak más elárvult teremtéseket.

 

Nincs anya, még az emberek között sem, amelyik nagyobb gyöngédséggel és odaadással ápolná gyermekeit, mint ezt ivadékával a macskaanya teszi. Minden mozdulatában, hangjában és egész magaviseletében tanubizonyságát adja annak, hogy fiainak nemcsak természeti szükségleteiről kíván lelkiismeretesen gondoskodni, hanem még különös kívánságaikat is teljesíti. Amíg kicsinyek és magukkal jótehetetlenek, az anyamacska szünet nélkül táplálásukra és tisztán tartásukra fordítja idejét. Óvatosan közeledik vackukhoz, nagy vigyázattal helyezkedik el a nyüzsgő apróságok között, nyalogatás közben tuszkolja egyiket a másik után emlőihez és szünet nélkül azon fáradozik, hogy testük minden porcikája tiszta legyen, sőt egyetlen szál szőrük se álljon rendetlenül. Szeretet most még hangtalan, legföljebb közbe-közbe dorombol, úgy látszik főleg a maga mulatságára. Azonban a csemeték növekedésével lépést tart, illetőleg megváltozik velök való bánásmódja is. Mihelyt szemük kinyilik – vagyis a 9-dik napon – megkezdődik az oktatás. Eleinte még egészen bambán bámulnak a világba; de tekintetük csakhamar ráirányul a tápláló anyára. Ez most beszélgetni kezd fiaival. Hangja, amely különben fülünknek nem kellemes, ilyenkor olyan behizelgővé válik, aminőt senki sem várt volna tőle. A jellegzetes „miauk”-ből a kellemesebben hangzó „mí” alakul ki, amellyel ő az anya egész odaadását, becéző szeretetét ki tudja fejezni; a „muve”, amellyel egyébként elégedettségét, örömét, vagy kérését szokta kifejezni, most olyan gyöngéd, sokat mondó hanggá válik, hogy lehetetlen ki nem érezni belőle, mennyire igaz szívvel csüng csemetéin. Arra is hamarosan megtanítja őket, mit jelent ez a gyöngéden szólító hang s mikor hallatja, az apróságok hallgatják, figyelnek, majd pedig inkább gurulva és bukdácsolva, mint járva annak irányában oda jutnak hozzá. Az esetlen végtagok egyre ügyesebbé válnak; a csontok, izmok és inak mindinkább engedelmeskednek az ébredő és gyorsan fejlődő akaratnak s ezzel kezdetét veszi a gyermekkor harmadik szakasza, a játék ideje.

A macska játékos természete már a zsenge korban is jelentkezik, de az anya is mindent elkövet, hogy ezt a hajlamot istápolja. Színleg ugyan teljesen közömbösen helyezkedik el fiai csoportjában, de egy-egy mozdulattal is fel tudja kelteni érdeklődésüket. Szemükben értelem kezd tükröződni, fülüket hegyezni kezdik. Az anya mozgó farkahegyét egyik is, másik is el akarná kapni; az egyik csemete előlről, a másik hátulról totyog feléje nagy esetlenül, míg a harmadik az anya hátán keresztül gondolja a megoldást legalkalmasabbnak, ami rendszerint azzal végződik, hogy lebukfencezik. A negyedik az anya füleinek mozgását veszi szorosan szemügyre, míg végül az ötödik gondtalanul adja át magát a szopás élvezetének. A jóságos anyamacska sok anyának szolgálhatna mintaképül abban a tekintetben, hogy fiaitól a legnagyobb lelki nyugalommal mindent eltűr. Egyetlen haragos hangot sem hallani tőle, legfölebb barátságosan dorombol. Amíg csak egy is szopik a kicsinyek közül, a világért sem háborgatná, de mihelyt valamennyi jóllakott, ő maga is részt vesz a hancurozásban, amelyet eddig csupán farkahegye mozgatásával istápolt. Csodálatos ügyességét és mozgékonyságát az esetlen kicsinyek érdekében mérsékelve; ő maga intézi és rendezi a játékot. Majd hátára fekszik, s kezével és lábával labdaként dobálja fiait; majd ott ül a hempergő apróság között, talpa egyetlen mozdulatával meghempergeti az egyiket, a másikat pedig magához öleli, s a látszólag figyelmetlen csemetéket alkalmas fogásokkal hamarosan megtanítja karmaik „szakszerű” használatára. Majd egyszerre fölugrik, egy darabig szalad, s maga után csalja kicsinyeit, nyilván abból a célból, hogy a könnyed mozgásra és gyorsaságra szoktassa őket. A kis cicák már néhány tanóra után is feltűnő haladásról tesznek tanuságot. Esetlen állásuk, ingatag járásuk, ügyetlen mozgásuk csakhamar kipallérozódik. Talpacskáik használatában, mozgó tárgyak elkapásában szembetűnő ügyességre tesznek szert. Csak a kúszás okoz még nehézséget, de játék közben végül ezt is megtanulják. S ezek után még egy fontos feladata van az anyának: kicsinyeiben a bennök szunnyadó ragadozónak fölébresztése. Az eddig a célnak megfelelő könnyen mozgatható tárgyak helyett, aminők: kicsiny kavicsok, golyócskák gombolyagok, papirosdarab, s más hasonlók, most már egy elfogott és lehetőleg sértetlen eleven egeret, vagy pedig hasonló módon szerzett kis madarat hoz nekik az anyjuk; sőt ha ezeket éppenséggel nem tudja megszerezni, egy-egy sáska is szerephez juthat. Nagyot bámul az apróság, de csak egy pillanatig. Hirtelen kedvet kapnak a játékra, de csakhamar föllobban bennük a ragadozás vágya is. Ilyen játék aztán csakugyan ínyére van mindegyiknek. Az „eleven játék” nemcsak mozog, hanem még védekezik is. Ezt keményen kell megragadni, és biztosan kell tartani: ennyi az első pillanatok tapasztalataiból is leszűrhető. Mert hiszen jóllehet az egyik cica erősen meg volt győződve, hogy a nyakon csípett egérkét biztosan tartja, az bizony hirtelen kisiklott karmai közül, s csak az anya éberségén múlott, hogy végkép meg nem menekülhetett. A következő fogás már jobban sikerül ugyan, de viszont az egér kétségbeesésében beléharap a kis cica lábaiba; a csöpp jószág nekikeseredve rázogatja sérült lábacskáját. Hirtelenében ott terem azonban az egyik testvér amelyik megbosszúlja a sérelmet: oly erősen ragadja meg az egeret, hogy többé nem menekülhet. Íme: előttünk a kész – mondhatnók: iskolázott – ragadozó.

Általános a fölfogás, hogy a macskát nem lehet nevelni; de ez nagy igazságtalanság. Mert ha okosan és jól bánnak vele, nemcsak a házhoz ragaszkodik, hanem őszintén vonzódik az emberhez is. Brehm több olyan macskát ismert, amelyek gazdáikat többszöri lakáscserén át is híven követték, s még csak eszükbe sem jutott, hogy a régi házhoz visszaszökjenek. Nem is ritka az olyan macska, amelyik, mihelyt gazdáját megpillantja, azonnal hozzásiet, hizelegni, kedveskedni kezd, barátságosan dorombol, s minden módon azon van, hogy iránta való vonzalmát kimutassa. A macskák az ismerős embert az ismeretlentől nagyon jól meg tudják különböztetni; az ismerősöktől, különösen gyermekektől nagyon sokat eltűrnek; igaz, nem éppen annyit, mint minden kutya, de annyit igen, mint némelyik kutya. Vannak köztük olyanok, amelyek nagy illemtudással kísérgetik gazdájukat sétái közben, nemcsak az udvaron, hanem még a kertben s a mezőn is. Brehm maga is ismert két kandúrt, ezek gazdasszonyuknak még vendégeit is kikísérték, mégpedig a legkedvesebb módon, mintegy 10–15 percnyire; onnan aztán – hizelgő dorombolással búcsút mondva – visszatértek. A macska állatokkal is összebarátkozik. Nem egy példát ismerünk arra, hogy a macskák kutyákkal is szoros barátságot kötöttek, ami bizony élénk ellentmondásban van a közismert szállóigével. Egy macska nagyon szerette, ha kutya-barátja őt szájával fölkapta, s úgy körülhordozta a szobában. Másokról följegyezték, hogy ha a kutyák összemarakodtak, teljes erejükkel segítségére mentek pajtásuknak; s viszont a kutyák is védelmezték őket macskacívódások alkalmával. Pechuel-Loeschenek volt egy közönséges macskája, amelyik parancsszóra visszahozta az eldobott tárgyakat (vagyis „apportírozott”), lett légyen az akár dívánpárna, akár gombostű; átugrotta a székeket, fölugrott az asztalra, az ember vállára, vagy pedig holtnak tettette magát. Nagy barátságban élt egy szürke papagállyal, s ha ez nevén – „Ichabod” – szólította, odament hozzá; nem vette rossz néven, ha barátja úgy ébresztette föl álmából, hogy megcsípte a farkát, s mindannyiszor nagyon elcsodálkozott, valahányszor a papagály a megtévesztésig híven utánozta az ő hangját. Mindketten nagyon szerettek együtt ülni az ablakban, s onnan nézegetni le az uccára.

Némely macska fényes bizonyságát nyujtja kitünő alkalmazkodó képességének. Lelkes madár-kedvelők rá tudják szoktatni macskájukat arra is, hogy gazdájuk tollas kedvenceihez ujjal se nyúljanak. Giebel az ő Péter nevű szép kandúrján megfigyelte, hogy valahányszor kiszökött a szobából ott tartott barázda-billegetője, a kandúr mindannyiszor szájában hozta vissza, mégpedig a nélkül, hogy a legkisebb mértékben is megharapta volna.

Az egyik macska annyira ragaszkodott Brehm apjához, hogy a leghűségesebb kutya se jobban. Minden elfogott madarat odavitt gazdájának mégpedig alig megsértve, vagy egészen sértetlenül; sohasem bántotta a kitömött madarakat, mint ahogyan ezt a legtöbb macska megteszi, s éppen ezért bízvást beereszthették a szobába, még akkor is, mikor az asztalokon és polcokon sok madárbőr hevert. Az első hívó szóra gazdájához sietett, s mindjárt vagy hizelegni, vagy koldulni kezdett, a szerint, amilyennek a helyzetet fölismerte; tudta ugyanis, hogy vagy egyszerűen csak látni kívánják, vagy pedig valami jó falatot tartogatnak számára. Ha pedig írt vagy olvasott gazdája, rendesen vállára kuporodott, s ott kedélyesen dorombolt. Ha elment hazunnan, elkísérte. Gazdáját halálos ágyában naponta meglátogatta, s órákat töltött közelében. Lehet, csak merő véletlen volt, hogy a hűséges állat semmikép sem akart megválni öreg gazdája holttestétől és koporsójától, s ha elvitték, ismét csak visszatért oda, – de ez mégis említésre méltó adat.

Mindebből az következik, hogy a macskák a legnagyobb mértékben megérdemlik az ember barátságát, s valóban itt volna az ideje, hogy a róluk táplált, s az igazsággal ellenkező véleményeket és híreszteléseket az igazságnak megfelelően megváltoztassuk, illetőleg helyesbítsük. Ezenkívül pedig a macska hasznosságát is jobban meg kellene becsülnünk. Aki sohasem lakott olyan ódon, roskadozó házban, amelyben a patkányok és az egerek kényük-kedvük szerint garázdálkodhatnak, nem is tudhatja, mennyit ér a jó macska. De aki kénytelen volt éveken át ilyen utálatos férgekkel együtt élni, és láthatta, hogy ezekkel szemben az ember tökéletesen tehetetlen, s egyik kárt a másik után szenvedi, s naponta többször is fölbosszantják ezek az undok rágcsálók, az lassanként belátja, hogy a macska egyike legfontosabb háziállatainknak, s ennélfogva nem csupán kíméletet és gondozást, hanem egyenesen hálát és meleg rokonszenvet érdemel. Hiszen egyetlen macska jelenléte is elég ahhoz, hogy a szemtelen rágcsálók garázdálkodása jóval mérsékeltebb formát öltsön, sőt néha ahhoz is, hogy arról a helyről el is vándoroljanak.

Legszívesebben egerekre vadászik a macska. A patkányt nem mindegyik meri megtámadni, de a nagy többség azt is megtámadja; a cickányt megfogja és megöli, de csak a fiatal, tapasztalatlan macska, az öregebb azonban egyáltalán nem törődik vele, mert pézsmaillatát annyira utálja, hogy nem tudja megenni. Változatosság kedvéért gyíkot, kígyót, békát, cserebogarat, sáskát és egyéb ízeltlábú állatot is megeszik a macska. Vadászat közben épp annyi kitartást, mint ügyességet tanusít.

Egyenesen bámulatos, hogy milyen pusztítást tud a macska a patkányok és egerek között végezni. 

Eegérjárásos esztendőben minden, legalább félig felnőtt macska naponta átlag legalább 20 egeret, vagyis egy esztendőben mintegy 7300 egeret pusztít el. Hogy ha az egérbőség közepes, 3650 darab évi egérátlagot számítok, illetőleg ennek megfelelő számú patkányt. Egyébként pedig a macskákon végzett megfigyeléseken kívül a fogságban tartott baglyokon és ölyveken szerzett tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az egerek nagyon kevés tápláló anyagot nyujtanak; mert ha ez nem így lenne, a fölsorolt egérpusztítók nem bírnának belőlük olyan rengeteg mennyiséget minden baj nélkül fölfalni.”

De a macskák még más tekintetben is hasznosak. Mert nem csupán a már említett kártékony rovarokat eszik meg, hanem még a mérges kígyókat is megölik. S még hozzá nemcsak a keresztes és homoki viperát, hanem még a valóban félelmetes csörgő kígyót is. „Nem is egyszer volt alkalmam saját szemeimmel is látnom, – írja Rengger – hogy Paraguayban, gyep nélküli homokos talajon a macska üldözőbe vette a csörgő kígyót és meg is ölte. Sajátos „macskaügyességükkel” mancsaikkal pofozzák a kígyót, de vágásai elől viszont ügyesen félreugranak. Ha a kígyó összetekeredik, akkor sokáig nem támadják meg, hanem addig kerülgetik, amíg belefárad abba, hogy folytonosan utánuk forgassa a fejét. Ekkor azonban új csapást mérnek rá, s természetesen villámgyorsan félreugranak. Ezzel a szívós – s tegyük hozzá: vakmerő – módszerrel rendszerint már egy órán belül végeznek a kígyóval, de ellenségük húsához nem is nyúlnak.”

 

Nálunk a következő gereznaszínek fordulnak elő közönségesen: egyszerű fekete, melle közepén fehér csillaggal; egészen fehér; zsemlye-sárga és róka-vörös; ugyanilyen színben sötétebb és csíkozott; egyszerű kékesszürke; világosszürke sötétszürke sávokkal; háromszínű nagy, fehér és sárga vagy sárgásbarna és szénfekete vagy szürke foltokkal. A kékesszürkék nagyon ritkák, a világosszürkék, vagy ciprusi macskák közönségesek, de csak akkor valódiak, ha lábfejük, s hátsó lábuk talpa fekete. A legszebbek a sötétszürke. vagy feketebarna csíkozatú „cirmos”-macskák. Újabban Pocock (Proc. Zool. Soc. London 1907., I.) olyan változatra hívta föl a figyelmet, amely az egy hátsávval és merőleges keresztsávokkal jellemzett közönséges vadszínűtől eltér. Az ilyen rajzú macskáknak három hátsávuk van; s az egyenes lefutású keresztsávok helyét csavaros, patkóalakú vagy kerek rajzolatok foglalják el. S ámbár ilyen mustrázat egyetlen vadmacskafajon sem ismeretes, e miatt mégsem szabad a leszármazásra vonatkozó nézetünket megváltoztatni, annál kevésbbé, mert ilyetén eltérő mustrázat más háziállatunkon is előfordul.

 

Az angoramacskát a szó szoros értelmében vett fajtának vagy fajváltozatnak tekintik. Ez a legszebb macskák egyike, s főként nagysága, hosszú, selymes szőre, tiszta fehér, sárgás, szürkés vagy tarka színe, továbbá hússzínű ajka és talpa révén tér el a többitől.

Angoramacska.

Angoramacska.

Ennek a sajátos szőrözetű macskának kialakulásáról oly keveset tudunk, mint a többi selymes szőrű háziállatunkéről, amelyeket szintén az „angora” jelzővel szoktak illetni. De az kétségtelen, hogy ez a sajátos szőrözet nem jogosíthat föl bennünket arra, hogy az angoramacskát esetleg más őstől származtassuk le, s nem a núbiai vagy kaffer macskától. Egyébként éppen az angoramacska valóban Kis-Ázsiából jutott hozzánk: Pietro della Valle 1521-ben Chorassanból hozta be Itáliába.

Az angoramacskát a házi macskához képest lomhának, de viszont nagyon okosnak és ragaszkodónak mondják: hogy ezt az utóbbi jelzőjét mivel szolgálta meg, valóban nem tudom.

Eldöntetlen kérdés, vajjon a csonkafarkú macskák önálló fajtának tekintendők-e, vagy sem. A legismertebb ilyen állat a Man-szigetéről származó mani macska, amely Dortsetshireben is előfordul. Hosszú végtagjai, különösen aránytalanul hosszú lábai és csonka farka folytán korántsem mondható csinosnak ez a különféle színezetű s mindenkép feltűnő állat. Ezenkívül Kelet-Ázsiában, mégpedig Szunda-szigeteken, legkivált Jávában, s ezenkívül Japánban találkozhatunk velük. Berg, aki újabban („Zeitschr. f. Morphologie u. Anthropologie”, 1912, Sonderheft III.) részletes tanulmánya tárgyává tette a csonkafarkú macskákat és kutyákat, a rendes és csonkafarkú állatok közt minden átmeneti alakot megtalált. Az alább részletesen ismertetett sziámi macska farka végén egy rövidülési folyamat vehető észre, a nélkül, hogy ez egyúttal a farkcsigolyák számának csökkenését is jelentené. Ennek a rövidülési folyamatnak mind a három fokozatát kimutatta a japáni macskákon Berg. Ezek a fokozatok a következők: 1. a farok második felének csekély fokú megrövidülése, 2. a farok mindkét felének megrövidülése, 3. a farok második felének teljes hiányán kívül az első fél rövidülése. A harmadik fokozatra egyedül a mani csonkafarkú macskák szolgáltatnak példát, míg a második fokozatra a japáni macskák.

Martens a Szunda-szigetvilágban és Japánban is látott különböző mértékben megrövidült farkú macskákat; Kessel pedig Weinlandtól hallotta, hogy ott, különösen Szumatra-szigetén minden macskának még fiatal korában leszárad eredetileg meglévő farka. A macska farkatlan mivoltának tehát nem tulajdoníthatunk különösebb fontosságot. Weinland a mani macskáról megjegyzi, hogy fáradhatatlan famászó, hosszú hátsó lábai révén óriási ugrásokkal tudja magát egyik ágról a másikra átlendíteni, aminek következtében a madarakra nézve sokkal veszedelmesebb, mint a közönséges házi macska. Ebből egyenesen következik, hogy ennek a csonkafarkú macskának meghonosítása semmiképpen sem kívánatos.

Említsük meg itt a karthausi macskát is, amelyet hosszú, puha, csaknem gyapjas bundája és egyenletes sötétszürke színezete jellemez.

Szinte különös, mennyire hiányosak és bizonytalanok a Pecsili nevű kínai tartománynak jellegzetes, csüngő fülű mácskáira vonatkozó adatok. Amennyire megítélhető, az ezekről szóló közlések mind ugyanarra a XVI. vagy XVII. századi forrásra utalnak. Martin („Leben der Hauskatze”) határozottan megírja, hogy egy rendőr ezt a fajtát nagyon sokszor látta kínai utazásai folyamán. Bungartz „Illustriertes Katzenbuch”-jában képét is közli annak a csüngő fülű macskának, amelyet egy Kínából hazatért matróztól saját maga vásárolt meg.  Ez a fajta a mi házi macskánknál valamivel nagyobb termetű, bundájuk selymes puhaságú, világossárga színű, füle pedig olyanformán csüng, mint a foxterrieré. Annál különösebb ezek után, hogy Brasz, aki, mint szőrmekereskedő alaposan bejárta Kínát, félremagyarázást nem tűrő határozottsággal ezeket írja: „A kínai angora-szőrű, ú. n. csüngő fülű macskát egész ázsiai utam alatt nem volt alkalmam látni, Sőt azok a kínaiak, akikhez eziránt kérdést intéztem, nem tudtak róla semmit.” („Aus dem Reiche der Pelze.”)

Egyéb ázsiai fajták: a Kaukázusban élő kumániai macska, s a Szibériában honos tobolszki vörösmacska. A nálunk is gyakran látható legszebb fajták egyike a sziámi házi macska; ennek lesímuló szőre a testén fakósárga, a farkán, fülein, lábszárain és pofáján pedig feketésbarna.

Kapcsolódó hírek

Szavazások a fórumban

Szeretitek a cicát?

100% imádom

0% igen

0% kicsit

0% nem

0% utálom

Szavazatok száma összesen: 18

macska

[Törölt felhasználó] üzente 9 éve

1472092_7814_tiny

Polonyi József

Csatlakozott: 5 hónapja

1777511_4102_tiny

macska mária

Csatlakozott: 1 éve

N_noprofileimg_female_71

Tóth Vivi

Csatlakozott: 1 éve

N_noprofileimg_female_71

Kiss Nikolett

Csatlakozott: 1 éve

Eseménynaptár

2018 Július

H K S C P S V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Fórumtémák

Sziasztok ! Segítségre lenne szükségem. Indultunk cica fotó versenyen ezzel a képpel "Marcipán és Szaffi...

Ő Csipike a világ legszerencsétlenebb kutyusa, akit gazdái nem tudtak etetni, azért adták nekem. Még ...

Beszélgessünk

László Ani üzente 7 éve

Sziasztok! Egy S.O.S. kérést továbbítok. "Tudom,hogy szinte lehetetlen a kérésem. Úgy jártunk,hogy...

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu